Az önismeret fogalmát új megvilágításba kell helyezni. Ezután az önismeret ne azt jelentse, hogy valaki szembenéz jó és rossz tulajdonságaival és megállapítja magáról, hogy ő milyen. Szerintem ezzel nem sokra megyünk. Legtöbb amit elérünk így, az önkontroll és az önfegyelem megedzése. Ez valójában örökös küzdelem egyfajta “önmagunk”-kal szemben. Nem ezen kell lenni a hangsúlynak. Az önismeret új meghatározása legyen ez: megtudni, hogy igazából ki is vagy. Megtudni, hogy miért élsz, miért vagy itt. Felismerni tényleges kilétedet. Ha ezt megvalósítjuk, a küzdelemnél jóval magasabb és örömtelibb szintre emeljük életünket. Tudd meg ki vagy!
Micsoda baklövés! Meg áll az ember esze! És nem valaki másé az oktondiság, nem egy agyatlan intézmény hülyesége. Nem ám! Amire épp ráeszméltem, ezúttal az enyém. Évekkel ezelőtt éppen az élet sikeres oldalát és önmagamat tanulmányoztam, amikor rájöttem, hogy szinte minden konfliktus, betegség, stressz, csalódás és bánat hátterében valós kilétünk ismeretlen volta húzódik meg. Azonnal […]
Ej, de nagy fába vágtam a fejszém! Nem rég azt ígértem nektek, hogy meg fogjátok tudni, hogyan teremtsetek bármit is anélkül, hogy én ezt elmagyaráznám. Éppen ott tartottunk, hogy vakmerő módon trónfosztottam a „hitet”. Azt állítottam, hogy a hit akkor erős, vagy akkor működik, ha mellette, mögötte ott van még valami. A teremtés. Azt állítottam, […]
A napokban elém került egy híres idézet, miszerint mindenki annak az őt személynek az átlaga, akivel a legtöbbet van együtt. Nálam azonnal villogni kezdett a tiltakozás piros lámpája és hangosan szirénázott többnyire békés lelkem. Micsoda? Egy ember lehet mások átlaga? Ráadásul azoké, akikkel a sors, avagy önkeze összeláncolta? Hát ilyet! Akkor Shindler, akiről filmet […]
Képzeld csak el, hogy valami nagyon fontos dolog miatt két órára el kell rohannod otthonról. Azt is képzeld hozzá, hogy van egy a négy éves kislányod, és nem hagyhatod egyedül magára. Kire bíznád, ha nem vihetnéd magaddal? Szomszédra? Anyádra?
Vajon gyógyítandó lelki betegség? Vajon csak kordában tartani lehet, de megszabadulni tőle soha? Vajon megismerhető igazi természete? Kit ne sújtott volna már életében némi szorongás!
Te ismered már Önmagad? Vagy mindig is tudtad, ki vagy? Foglalkoztat-e az egod? Oktattak mások, hogy többet tudj meg magadról? Módszerből létezik rengeteg. Vajon van olyan köztük, ami segít az igazság feltárásában is, a jelenség forrásának tisztán látásában?
Levertnek érzed magad, gyakran szomorkodsz, nincs semmihez sem kedved? A válasz manapság nagyon egyszerű: depresszió az, ami gyötör. Olyan nyilvánvaló ez, mint tiszta égen a napsütés, vagy kézben az okos telefon. De vajon miért bánunk magunkkal olyan rosszul, hogy nem keressük meg a minket sújtó depresszió tényleges okát?
Ez az egész arról szól, amit eddig szinte mindenki került! Túl egyszerű volt? Talán igen. Most azonban saját kezedbe veheted az Önmagadról való tudás ügyét. Egy eszközt adok a kezedbe, amivel felébresztheted a benned szunnyadó tanítót, a legnagyobb bölcset, aki a legtöbbet tudja Rólad.
Ez a kérdés, amilyen ártatlannak tűnik, olyannyira komolyan bevilágít életünk legrejtettebb titkába. Figyeld csak meg jobban, hogyan válaszolnak neked erre a kérdésre, amikor felteszed! Csak a szemeket nézd! Annyira súlyos vele a helyzet, hogy a normális az, ha el sem áruljuk az igaz választ.
Nagy döntés előtt állsz. Megismertél egy férfit és megszeretted. Mégis maradt valami apró bizonytalanságod: megfelelő ember lesz-e ő melletted egy életen át? Szeretnéd látni a jövőt. Mit fog tenni veled ez a kapcsolat 5 év múlva, és mit a férfi a majdani gyerekeitekkel. Annyi kudarcba fulladt párkapcsolat és házasság tanúja voltál már, nem lenne jó, ha te is hasonlóan járnál.
Régóta van ez így! Nagyon érdekel! Állandóan megfigyelem. Különös érdeklődéssel teszem. Olyannyira, hogy az már minden bizonnyal szemtelen. Egészen biztosan nem diszkrét dolog, amit csinálok. De mi lehet ez az elfojthatatlan megfigyelősdi? Mi lehet ez a partját vesztett érdeklődés áradat? Talán ez vagyok én? Talán ez csak kilétem egy darabkája? Tessék. Odaadtam neked. És Te? Te ki vagy?
Tébolyítóan be vagyunk öltözve. A francia királyi udvar cicomáihoz hasonlatos módon valós személyiségünket tele aggattuk mindenféle értéktelen ronggyal és kacattal. Manapság ember legyen a talpán, aki időben megkülönbözteti embertársaiban a jövendő barátot, a torkát elharapó ellenségtől. Hogyan lehetne megtudni, hogy valaki tudja-e magáról, hogy kicsoda? Lássuk csak!
Egy november végi délután Newton elméjében felmerült egy mindaddig rejtve lapuló probléma, bármely egyirányba kifejtett erővel kapcsolatban. Feltápászkodott, asztalához telepedett és gondolkozott. Hevenyészett vázlatokat készített, majd egyenletekkel tarkította rajzait. Csak nem stimmelt ott valami. Úgy döntött, dűlőre viszi a dolgot és önmagát teszi kísérlete alanyává.
A kutya egy magyar vizsla volt. Természetesen. Egész nap hevert, hol a napon, hol a kanapén. Alapvetően nagyon is jó dolga volt. Nem volt lusta fajta, mert ha ideje volt az ugatásnak, becsülettel kitett magáért. Lehetett mondani, hogy a postás gatyája nem maradt szárazon.
Megfigyelted már, hogy mire figyelsz? Persze-persze: mindig arra, amit csinálsz. Tudom. De mire figyelsz, amikor éppen nem kell figyelned valamire? Amikor nem felügyeli egy tudatos tevékenység a figyelmed? Amikor a sorban állsz vagy utazol? Mire figyelsz, amikor eszel, amikor zuhanyzol? Amikor vársz a bankban, vagy abban az öt percben, amíg elgyalogolsz oda, ahol majd dolgod akad?
Empátia! A legtöbben meg vagyunk győződve róla, hogy jók vagyunk benne. Kapcsolataink állapota azonban nem erről árulkodik. A legsúlyosabb probléma az emberi kapcsolatok terén az empátia hiánya.
Manapság széles körben használjuk a tudatalatti fogalmát. Divatossá vált, hiszen úgy hisszük, szerepe van életünk számtalan területén. Jelentése azonban meglehetősen tisztázatlan.
Miért nem igaz, az, hogy nem értünk egyet, amikor összeveszünk? Csodálatos képességünk és szabadságunk, hogy máshogy látjuk a dolgokat mint mások. Mindannyiunk világa olyan, mint egy teljesen egyedi és nagyon sajátos, részletekben gazdag kastély.
A legtöbb ember vágyik a sikerre. Vannak azonban olyanok is, akiknek eltökélt szándékuk, hogy valami komoly dolgot tegyenek le az asztalra. Ők tanulnak, lépést tartanak a korral, fegyelmezett és tempós életet élnek. Megtervezik napjaikat, és kitűzött célok irányítják életüket.
A napokban egy számomra nagyon kedves ember kérte ki a véleményemet. Kérdése olyan problémát érintett, amit csak éles szemű megfigyelő vetne fel. "Mi az oka annak, hogy az élet több területe is ragyogóan működik, mégis van egy, ami nem képes javulni? Hogy lehet ez?"
Az emberek sokat szoktak idegeskedni. Van aki a munkahelyén, van aki otthon, és van aki az utcán ideges. Az idegesség rossz közérzetté válik, kapkodásban, aggódásban vagy például ingerült beszédben nyilvánul meg. A legrosszabb, hogy ilyenkor az ember könnyen téved, hibákat követ el, ami aztán még inkább ront a helyzeten.
© Trajtler István. Minden jog fenntartva. A honlap tartalma a szerzői jog védelme alatt áll. Az engedély nélküli másolás vagy publikálás jogsértésnek minősül.