Ez az én baklövésem (volt)

2019. június 11.

Micsoda baklövés! Meg áll az ember esze! És nem valaki másé az oktondiság, nem egy agyatlan intézmény hülyesége. Nem ám! Amire épp ráeszméltem, ezúttal az enyém.

Évekkel ezelőtt éppen az élet sikeres oldalát és önmagamat tanulmányoztam, amikor rájöttem, hogy szinte minden konfliktus, betegség, stressz, csalódás és bánat hátterében valós kilétünk ismeretlen volta húzódik meg. Azonnal tudtam, hogy a törvényszerűség, ami hirtelen a kezembe került olyan fontos, hogy mindenkivel meg fogom osztani. Előadások, tréningek, írások, blog, regény és könyvek születtek. Mind-mind az akkori felfedezésem termékei és következményei.

Mégis, mi az a nagy baklövés? Az első lépés elmaradt! Sose magyaráztam el pontosan, hogy miért oly fontos az, amire rájöttem? Mi a lényege, jelentősége, és mit adhat annak, aki megérti és alkalmazza ezt a tudást. Soha nem írtam le, mondtam el, magyaráztam meg közvetlen és egyszerű világos módon ezeket a kérdéseket. Persze az elkészült anyagok és a segítség közben tisztázódik minden, de ezeket az alapvető információkat nem tettem elérhetővé eddig nyilvános formában.

Azonnal tollat is ragadok, és pótolom a hiányt. Elmagyarázom, miről van szó, mi is ez a „Ki vagyok?” –téma. Mi az értelme és jelentősége az „Irányfény” tréningnek, mi a Soha meg nem válaszolt kérdés és miért írok blogot.

Mindannyian élünk egy életet. Az élet pedig lehet kellemes és lehet fájdalmas. Lehet küzdős és lehet csendes, lehet rövid és lehet örömökben gazdag. Mindannyian törekszünk, hogy boldog, jól irányítható, kiszámítható, szerelmes, biztonságos és ne unalmas életet éljünk. Ha ezek megvalósulnak, többnyire elégedettek leszünk az életünkkel.

Itt azonban felmerül egy kérdés. Ki mitől is elégedett? Kinek mi a boldogság, mi a biztonság, mi a szerelem meg az unalom?  Ahány ember, annyi válasz, jókora eltérésekkel. Én a hűvös erdőt, hegyet szeretem, a feleségem a napos partot, vizet, ha nyaralunk. A szomszéd a kertjétől nem bír szabadulni, az após a motorjaitól. A barátom a latin táncban leli legnagyobb örömét és az amerikai fociért rajong, a szerelme meg az esztétikus műkörmök mestere és attól ég alkotói lázban.

A „ki mitől boldog” listát a végtelenségig lehetne most folytatni. Ennivalók, társaságok, gyerekruhák, pihenés, másokkal való bánásmód és hozzáállás, fák a parkokban, munkatársak, illatok, „élvezetes sebesség mértéke autópályán”… Kimeríthetetlen a sor, ugye? Egyszóval, ahány ember, annyiféle tetszés, bármire is gondolunk. A nagy kérdés tehát ez: Ki mitől boldog és miért?

Ha ezt mindannyian helyesen tudnánk magunkról, bolygónk bejáratán ez állna: Paradicsom. De nem tudjuk. Igen gyakran csak hisszük, hogy tudjuk. Mi az eredmény? Testi és lelki betegségek, fásultság, elnyűtt, fáradt reggelek, stressz. Bizonytalanok vagyunk, hogy merre menjünk tovább, munkánk, szerelemünk, házasságunkat illetően. Újra és újra érezzük az elégedetlenség kellemetlen érzését, belső harmóniánk, egyensúlyunk megtört. Halogatjuk a döntést számunkra fontos kérdésekben, és utólag feleslegesnek ítélt köröket futunk. Hősök vagyunk, sokat tanulunk az úton, de az idő telik és jó lenne már „szintet ugrani”.  

A probléma kulcsa a „Ki vagyok valójában?” kérdésre adott helyes válasz. Hogy lehet, hogy ezt nem tudjuk? Az nyilvánvaló, hogy mindenki egy egyéniség, egyedi és megismételhetetlen. Ez az az Ő, aki ő valójában. Így is volna, egyszerű is volna, ha az embert nem kezdenék el „még idejében” erővel nevelni, iskolázni, fegyelmezni, befolyásolni. És alakít a barát, az ellenfél, a divat, a nagymama, a „siker receptje”, az egyház, a média, az elszenvedett sérelmek elleni eltanult védelmi mechnizmusaink no, meg a rokonság. Alakít? Eltorzít!

Mire egy fiatal elkezdi élni a saját életét, addigra olyan sok külső, alapszemélyiségétől idegen befolyás, ráhatás, kényszer, manipuláció éri, hogy csodálkoznék, ha tudná 25 évesen, hogy ki is ő valójában. Nem tudja! Tényleg nem tudja! Bármi hihetetlen, nem tudja! És ahogy az idő telik, ez a helyzet nem változik, csak állandósul és fokozatosan megszilárdul.

Annyiszor erőltették, hogy egye meg a sárgaborsó-főzeléket, hogy ma már megeszi és ő is erőlteti. Megváltozott az ízlése? Beletörődött a kényszerbe? Mi történt? Megtanították, hogy ne csapja a cipőjét a pocsolyába, mert tiszta sár lesz. De mit tenne Ő, magától? Ha magában sétál, talán mégis belecsapja? Vagy elmegy a tócsa mellett szelíden? Hányszor kellett befognia a száját? Volt, hogy szülői parancsra és volt, hogy okos meggondolásból. De ki is Ő ma? Kinyitná és megmondaná a magáét? Vagy bölcs, és derűsen, csendben szemlél? Esetleg visszatartja magát és áldoz a béke oltárán? És ha a békét élteti, ez vajon Ő, vagy a nővére, akire mindig is jobb volt odafigyelni, mint nem?

Ezért alapvető fontosságú a „Ki vagyok” kérdésre adott valóban helyes válaszunk. Ha csak hiszed, hogy tudod, de valójában nem tudod a választ, hogyan élhetnéd jól a saját életed? Ha nem tudod ki a párod, hogyan tehetnéd Őt igazán boldoggá? De honnan tudhatnád biztosan, hogy ki a párod, ha ő sem tudja megfogalmazni ezt? Ha nincs megbízható eszközöd, hogy felismered, ki is a gyereked, hogyan vezethetnéd őt az örömteli fejlődés útján? Ha saját egyéniséged, eredeti értékeid árnyékban maradnak előtted, hogyan végzed a munkádat? Kényszerben, rabszolgaként, hétfőn sóvárogsz péntekre?

Elégedetlen életek, ellaposodott mindennapok, elveszett egyéniségek, elernyedt fiatalság és lendület. Megfakult álmok, csalódottság és kiábrándultság. Ezek a kísérői e korán elveszett tudásunknak.

Vajon vissza lehet mindezt csinálni? Vajon kaphatunk-e új lendületet? Ébredhetünk-e úgy egy reggelen, hogy újra a saját életünket éljük, de nem kell, összetörnünk mindazt az értéket, amit hosszú éveken át már felépítettünk? Lehetséges volna mindez?

Jó hírem van számodra. Kidolgoztam a módszert és segítséget, hogy megtaláld és helyreállítsd igazi kiléted. A „Soha meg nem válaszolt kérdés” című könyvem ebben ad élethű példákat és vezetést regényes formában. Nem mondja meg, hogy Te ki vagy, de megfogja a kezed és végigvisz az úton. Meg fogod tudni válaszolni helyesen a kérdést: „Ki vagyok igazából?” „Merre visz az utam, mi a küldetésem?”. Az „Irányfény” tréningen el is végeztetem veled ezt a szellemi munkát. Nem mondom, hogy könnyű, nagy kihívás. Olyan vágjon bele, aki komolyan akarja!

Erőre kaphatsz. Őszintévé fogsz válni magaddal szemben. Soha nem tapasztalt belső összhangot érzel majd. Elmaradnak a hétköznapjaidból a sallangok, az elfecsérelt órák, az úgy utált, sehová sem vezető pótcselekvések és felesleges körök. Az életed teljességére kihatással lesz ez a fejlődés, de ha jobb szeretnéd, fókuszálj csak egy területre! Oldjunk meg egy hosszú ideje elhúzódó, „nem szeretem” helyzetet! Tudd meg a saját irányod, és képes leszel gyors és jó döntéseket hozni!

Végül még egy fontos dolog. Mielőtt elvetnéd ezt a fejlődési lehetőséget, gondolván, hogy önző és csak téged hangsúlyoz, félsz, hogy szeretteid rovására fog menni, figyelj csak! Söpörd ki ezt a fejedből, mert nem igaz! Te vagy a forrása minden boldogságnak, amit megtapasztalsz és megtapasztaltatsz. Nem az önfeláldozás a megoldás arra, hogy békét és derűt vigyünk az életbe, hiszen az csak elvesz belőle. Mindenkinek az a jó, ha hozzá tud adni az élethez. Add hát hozzá valós Önmagad!

Trajtler István