Depresszió

2015. október 16.

Levertnek érzed magad, gyakran szomorkodsz, nincs semmihez sem kedved? A válasz manapság nagyon egyszerű: depresszió az, ami gyötör. Olyan nyilvánvaló ez, mint tiszta égen a napsütés, vagy kézben az okos telefon. Ha pedig a depresszió gyötör, akkor az már akár orvosi ügy is lehet.

Persze ma már nagyon sok egyéb depresszió oldó, eszköz, módszer érhető el. A fő kérdés, kezelik-e ezek a bajt hatásosan, maradandóan? A depresszió évekkel ezelőtt hódító útra indult, és úgy hírlik lassan minden harmadik embert megtalált már hazánkban. Rengetegféle kezelést ajánlanak, a gyógyszerektől a meditálásig. A depresszió tüneteiről bőségesen lehet olvasni, és aki emberek közt mozog, gyakran hallja: “depis vagyok”, vagy “te is Xanax?”

A depresszió jelenségével, úgy gondolom, nagy gond van. A nagy gond ott kezdődik, hogy ha valaki rosszkedvű, és ez elhúzódó állapottá válik nála, akkor rá azt mondják, a depresszió tünete jelentkezett. Kap egy címkét, ami most már nem csupán rosszkedv, vagy fásult levertség, hanem annál több: depresszió. Gyógyítandó betegség! Még néhány latin szót kavarintanak hozzá és már egy klinikán találod magad. Ezután jön a második nagy gond. Gyakran gyógyszert rendelnek rá. Aki erre a bajra gyógyszert ír vagy gyógyszert szed, az jókora öngólt rúg, hiszen a rosszkedvű állapot okát nem keresi meg, illetve nem találja meg. Vagy megtalálják az okot, de nem kezelik. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy a rosszkedv, levertség, szomorúság oka, egy patikában kiváltható gyógyszer hatóanyagainak hiánya. A depresszió oka nem ez, akkor minek szedni? Nem kezel semmit. Sőt függővé is teheti az embert további mellékhatásokkal megfűszerezve. Bár vannak, akik azt sulykolják, hogy az ember állapotait finom kémiai egyensúlyok létezése okozza, de biztos vagyok benne, hogy nem jutnak messzebbre ezekkel a teóriákkal, mint hogy teletömjék a zsebeiket rosszkedvű áldozataik kárára.

Mondok erre egy példát. Ha otthon kiég a villanykörte a nappaliban, akkor annak pontos kezelése, hogy egy jó égőt tekerünk a régi helyére. Ezt megtéve a dolog rendben van, és mehetünk is tovább. Biztosan nem az, hogy gyertyákat veszünk helyette, vagy az utcairól tükrökkel fényt csalogatunk a helységbe. Ezek nem kezelnék a kialakult rossz helyzetet, hanem csak állandósítanák.

Úgy gondolom, a helytelen depresszió kezelés sorába tartozik minden olyan módszer, ahol csak a depresszió tünetei kerülnek célkeresztbe, de a valós ok nem. Ha depresszió miatt szenved valaki, kézenfekvő, hogy bármilyen módszer, ami oldja állapotát, megnyugtatja, kiegyensúlyozza őt, segíti. Bármi, ami érzelmileg megemeli őt, az segíti. Ezt nagyon kézenfekvőnek tartjuk a depresszió kezelése terén, pedig nem olyan egyértelmű. Ha valaki életében van egy zavaros, problémás párkapcsolat, akkor ugyan elmehet a kedvenc emberéhez, akinél kicsit felszabadul és jobb kedve lesz, de rosszkedve és a depresszió oka nem a lazultság, vagy jó kedv hiánya. Az ok egészen máshol keresendő. Ha valaki évek óta lehangolt, és megrekedtnek érzi életét, annak nem nyújt végleges megoldást sem a kémia, sem a gyógymasszázs, sem a mély légzés. Ezek a dolgok ugyan élhetőbbé tehetik az életünket, de a depresszió újra és újra felizzó parazsát sosem fogják kioltani. Ezért is esnek vissza sokan egy-egy „sikeres kezelés” után, akár sokkal később is.

Vajon miért bánunk magunkkal olyan rosszul, hogy nem keressük meg a minket sújtó depresszió tényleges okát?

Nyomozzunk most egy kicsit, az okok után is! Az ember úgy van összerakva, hogy annak örül és akkor boldog, ha sikerül valami, és akkor rosszkedvű, levert, ha nem. Tehát azt kellene megtudni első lépésben, hogy az illető, aki depresszió áldozata lett, miben sikertelen. Teljesen kizárható az, hogy valaki nagyon sikeres az élete minden területén, jól mennek a dolgai, és emellett még depresszió átka is ülne rajta. Ez ugye nem életszerű? Lehet olyan, hogy valaki szőnyeg alá söpört már jó rég egy problémát, és “minden jól megy”, meg “köszi, nagyon jól vagyok” és így depressziós. Ez esetben azonban fel kell hajtani a szőnyeget, még akkor is, ha az kellemetlen látványt fog nyújtani. Sikertelenséget pedig nem csupán a munkánk, vagy a pénz terén élhetünk át. Lehetünk sikertelenek a szeretteinkkel kapcsolatban ugyanúgy, mint mondjuk régen dédelgetett álmainkat illetően.

Ha pedig megtaláltuk a rosszkedv okát, a lehangolt állapot forrását, akkor hajrá, kezeljük is azt! Ne a tünetet! Nem állítom, hogy az egyetlen működő és valós kezelés az, amit az alábbiakban leírok, de az biztos, hogy működni fog.

Ha valaki sikertelen az élete bármely területén, legyen az párkapcsolat, munka, vagy az emberi kapcsolatok területe, akkor ott valamit nem tud megoldani. Ha ezt sokáig teszi, akkor jön a depresszió. Mi kell az élet egyes problémáinak megoldásához? Kell tudni azt az életet élni, minden területen, amire az illető vágyik. Egyeztetnie kellene napi cselekedeteit azzal a bizonyos vággyal. Ha nem egyezik a vágy, a cél azzal, amit folyamatosan megél az ember, akkor nem éri siker, nem boldog, és egy idő után levert lesz, kedvetlen, és erre mondják, hogy depresszió. A kulcs tehát az egyeztetésben rejlik. Egyeztetni a vágyakat, az elképzelt sikert, a napi cselekvéssel.

Az egyeztetés viszont kétféle pestisben is szenved. Az egyik, hogy szinte soha, senki nem végzi el azt a munkát önmagán, ami rendesen megalapozná, hogy mihez is kell igazítsa napi tevékenységeit. Mihez? Hát a vágyaihoz! Mindenki ezt próbálja, mégis csak keveseknek megy. Itt az elsődleges baj: nem “mihez”, hanem KIHEZ! A vágyakat valaki megálmodja, de ha nem tudjuk ki az az álmodó, akkor bizony azokkal a vágyakkal bajba kerülünk. Mert a második pestis sújt le ránk: nem a saját vágyaink után vágyunk. Ez hogy lehet? Úgy, hogy életünk legfogékonyabb, fiatal szakaszában mások támogatásával, másokra hallgatva alakítottuk önmagunkat. Mások alkották meg véleményünket, és ha kellett mások kényszerítettek bennünket a “jóra” a “helyesre”. Mások mutattak követendő irány és elérendő célokat is. Semmilyen iskola, semmilyen nevelés nem tartalmazta azt az elemet, hogy mi magunk vizsgáljuk meg magunk számára azt, hogy mit tartunk helyesnek és mit nem. És igen, nagyon gyakran hasonlítgattak bennünket másokhoz, és tettek önmagunkhoz képest idegenekké. Így aztán saját ideáljainknak, eszméinknek sem volt sok esélyük sajátunkként kifejlődni. Mindent másoktól tanultunk, és alig valamit magunktól.

A rosszkedv és depresszió valós megoldása tehát, nem a “jókedv” behangolása, nem a levertség feloldása, hanem az, hogy megvizsgáljuk valódi alapjainkat, felismerjük gyökereinket, őszinte Önmagunkat, és ebben az állapotban vágyunk saját(!) vágyainkra. Majd egyeztetjük ezekkel a vágyakkal napi tevékenységeinket. Azt az életet kezdjük élni, ami valóban a miénk, belőlünk fakad mélyről. A soha meg nem válaszolt kérdés című könyv ebben segít. Megtalálhatod vele tiszta Önmagad. Megteheted vele az első lépést a szó legszorosabb értelmében az önismeret területén. Azon a területen, ahol még talán sosem jártál. Sok sikert!

Trajtler István