Az én érdeklődésem
2015. július 28.
Régóta van ez így! Nagyon érdekel! Állandóan megfigyelem. Különös érdeklődéssel teszem. Olyannyira, hogy az már minden bizonnyal szemtelen. Egészen biztosan nem diszkrét dolog, amit csinálok.
Megfigyelem például akkor is, amikor vásárol és a kislánya fejét megsimogatja. Kíváncsi vagyok rá, hogy rendesen megteszi-e, ahogy kell annak a kislánynak. Megállok, mintha én is akarnék valamit a polcról, de a szemem sarkából folyamatosan és olykor, pimasz módon többször is egyenes tekintetet szegezve rá vizsgálom. Vajon hogyan reagál a kislány? Mosolyog, áramlik a szeretet? Ha minden rendben, lehet, hogy még tovább figyelem, mert az jó. Jó érezni, hogy minden rendben.
Érdekel, akkor is, amikor a barátnőjét cipőt vásárolni viszi. Rövid századmásodperceim vannak, mert eléggé paprikás. Kigyúrt, kemény, szemei biliárdgolyók. Veszélyes ember. Rám szisszen. Pedig nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tesz a nővel. Úgy fordulok, hogy azt higgye, egészen mást nézek. Nem hiszi. Egy ilyen lény vajon hogy szeret? Biztos ő is tud ilyet, de hogyan? Rettentő kíváncsi vagyok. Ijesztgető kisugárzása szinte beleheccel, hogy csak azért is megtudjam, ami érdekel. Vajon találok egy pillanatot, amikor kezével finoman megérinti a nő derekát? Vajon lesz ott egy apró megtörés, amikor a parancsoktól feszülő test elenged, és egy suhanó mosoly, vagy egy biztató rezdülés megszökik?
Nagyon érdekel akkor is, amikor rándul egyet az arca. Ül a metrón, utazik. Látom, rándul egyet az arca. Vajon többet is fog? Vajon csak ideges, vagy súlyosabb a helyzet? Megrándul még egyszer. Pont ugyanúgy, ahogy előbb! Aztán megint. Vajon hányszor esik meg vele ez egy percen belül? Megszámolom. Ez sokkal több mint könnyen elviselhető. Vajon hogy viseli el? Vajon mikor kezdődött ez a megfékezhetetlen izommunka? Vajon eredetileg mit fejezett ki vele? Nem gondolom, hogy csak úgy a semmiből született.
Megfigyelem, amikor lebénult lábakkal tolják a terembe és ragyog a boldogságtól. Gyönyörű, fiatal arca elbűvöl, de inkább érdekel, hogy miért boldog és ebben az állapotában, hogy tud így érezni. Csodálattal tölt el, ahogy mohón a paprikába harap, és huncut szeme ragyog látogatóira.
Sokszor van, hogy hallgatom, és úgy figyelem meg. Az asztal végére félrevonom a társaságtól és kisajátítom, hogy kiéljem érdeklődő természetem. Kérdezek tőle valamit, és szinte rávetem magam. Nem érdekelnek a trükkös képletek, hogy megvakarja-e az orrát, meg hogy milyen a koponyája formája. Érdekel amit mond, a gondolatai, és az ahogy ezeket egymáshoz kapcsolja. És az is, hogy milyen a kedve. Az érzelmei. Már olyan erővel érdekel, hogy megnyílik és őszinte szavakat ad cserébe, mint senki másnak. Észreveszem, ahogy szeméről hirtelen eltűnik egy szinte láthatatlanul vékony függöny. Felcsillanó tekintetébe élet költözik. Elégedett vagyok.
De mi lehet ez az elfojthatatlan megfigyelősdi? Mi lehet ez a partját vesztett érdeklődés áradat? Talán ez vagyok én? Talán ez csak kilétem egy darabkája? Tessék. Odaadtam neked. És Te? Te ki vagy?
Trajtler István
© Trajtler István. Minden jog fenntartva. A honlap tartalma a szerzői jog védelme alatt áll. Az engedély nélküli másolás vagy publikálás jogsértésnek minősül.