Egy kis figyelem-torna

2020. március 22.

Képzeld most el, hogy egy hétköznap délelőtt a belvárosban van dolgod és egyszer csak az egy kapu elé kitett kuka mögött megpillantasz egy termetes aligátort. A figyelmedet megragadja a látvány, megállsz és tovább nézed. Megállapítod, hogy egyáltalán nem műanyagból készült és nem kidobott szemét, hanem valóságos élő ragadozó a népes utcán.

Ebben a pillanatban egy sorsdöntő fordulat következik be számodra. Vagy rögzülsz a vadállat veszedelmes voltán, vagy…

Mi emberek hajlamosak vagyunk arra fókuszálni, ami éppen megjelenik a környezetünkben. A megjelenő dolgok közül is azokra a tényezőkre, amikhez valamilyen módon kapcsolódunk, vagy érdeklődünk irántuk.

Ha mész valahova, és hirtelen megpillantasz egy mozdulatlan aranyembert a téren, nagy valószínűséggel rá fogsz fókuszálni. Többek számára érdekes lesz ez a szokatlan látvány. Ha nagy cseppekben elered az eső, ahhoz azonnal kapcsolódunk, tehát erre fókuszálva ernyőt nyitunk, vagy elbújunk előle valami fedett helyen. Mindkét esetben a figyelmünket a környezet irányította.

Persze a környezet akár spontán, akár nekünk szánják (például média), könnyen megragadja a figyelmünket. Így aztán van olyan is, amikor mégsem szeretnénk ezekre fókuszálni, mert kellemetlenek, vagy egyenesen károsnak ítéljük meg őket. Mivel azonban megjelennek, a figyelmünket valami oknál fogva mégis rögzítik.

A belváros forgatagában egy aligátor mindnyájunk figyelmét elkapná, mindenki rá összpontosítana. Nyilvánvaló veszélyforrásnak tekintenénk, mivel a maga módján sajnos „kapcsolódhatna” hozzánk.

Nos, ezen a ponton következik be a sorsdöntő fordulat egy veszélyesnek ítélt környezeti tényező kapcsán. Az emberek gondolkodása ugyanis itt kettéválik. Vannak, akik a veszélyre koncentrálnak és vannak, akik a veszély elhárítására.

Akik a veszélyre fókuszálnak, könnyen áldozattá is válnak. Egyfajta hipnotikus állapotba kerülnek, beleragadnak a veszélyforrás és az általa okozható kár részleteibe, és ennek valójában a rabjaivá is válnak. Ezt az állapotot az aggódás és félelem érzelmei egyértelműen jelzik náluk.

Azok, akik nem rögzítik figyelmüket a veszélyforráson, sokkal nagyobb eséllyel kerülhetik el az esetleges károkat. Kivételt ezek közül csak azok képeznek, akik úgy tesznek, mintha nem is lenne semmilyen fenyegetés a környéken. Őket is a lehetséges áldozatok közé sorolhatjuk. De vizsgáljuk csak meg most azokat, akik meg is figyelték a ragadozót és mégsem rögzültek a veszélyforráson.

Lesz, aki egyszerűen beül egy zárt kávézóba és ott biztonságra lel. Másvalaki intézkedni kezd, hogy az állatot egy hozzáértő és megfelelő eszközökkel rendelkező személy távolítsa el az utcáról. Lesz olyan is, aki közvetlen és azonnal a többi járókelő biztonságát tartja a legfontosabbnak és utasításokkal, figyelmeztetéssel azonnali és szélesebb körű biztonságra törekszik. Végül is nem vagyunk egyformák! Az ilyen beállítottságú embertársaink teszik lehetővé, hogy a dolgok jól menjenek és a veszélyes fenyegetések ne szedjenek sok áldozatot.

Meglepő lehet a következő állítás, de érdemes átgondolni. Minden embernek saját döntése, hogy mire fókuszál. A veszélyre, a halálra, vagy az életre. Bizonyára nagy különbségek lehetnek a fókuszunk, figyelmünk irányításának szabadságában, de a fenti állítás még így is igaz. Akik már hosszú ideje rászoktak arra, hogy a veszélyeket figyeljék, nehezebb dolguk lesz. Akik valamiféle megoldó üzemmódban élik életüket, azoknak ez könnyebben fog menni.

Ha elfogadjuk, hogy az élet továbbélését nem a veszélyeken való rögzült állapot, hanem a megoldó, próbálkozó üzemmód jelenti, akkor csak egy kérdésünk marad. Hogyan javítsuk a fókuszunk irányításának szabadságát? Tehetünk-e ezzel valamit?

A válasz egyértelmű igen. Ugyanúgy trenírozhatóak, mint az izmaink. És láss csodát, leggyakrabban az izmainkkal is összefügg a fókuszunk. Lábunk izmai valahova visznek minket. A nyakizmok valamerre fordítják a fejünket. Az ujjaink izmai maghatározott tárgyakat kezelnek, mozgatnak, kapcsolnak. A szemizmaink irányba fordulva valamit néznek. Ezen izmokért teljes mértékben mi vagyunk felelősek. Konkrétabbra fordítva a szót, nem mindegy hova mész és nem mindegy mit nézel.

Talán azt tapasztalod, hogy még csak tenned sem kell semmit, hogy a figyelmed egy nem kívánt területen rögzüljön, mert az a környezettől teljesen függetlenül is könnyedén megtörténik, hiszen belülről jön. Erre is van megoldás, de tudd, hogy ez csakis azért lehetséges, mert korábban már fizikai szinten, a valóságos izmaiddal is túl gyakran elkövetted a hibát: hosszan figyelmet szenteltél a veszélyeknek, fenyegetéseknek.

Visszatérve a trenírozásra, kimondható, hogy a figyelem trenírozható. Egyszerűen abból áll, hogy nem a fenyegető dolgokra kezdünk figyelni. Vagy tudatosan, a helyes irányt kézben tartva a veszéllyel kapcsolatos megoldó üzemmódra fokozatosan, de minél előbb átállunk.

A mindennapjainkban való fókuszirányításnak határtalan az alkalmazási köre. Vizsgáld csak meg: mire figyelsz, miről beszélsz, mit nézel, mit olvasol, mit engedsz be a füleiden! A tréninged egyszerűen abból áll, hogy egyre több olyan dolgot kezdesz magaddal érzékeltetni, ami életet jelent számodra. Ne hízlald azt, amit nem szeretnél!

Trajtler István