De mi ez az egész?

2015. október 5.

Ez az egész egy kiáltás. Egy éles kiáltás az önismeret sötét éjszakájába. Ébresztő! Hatalmas gond van azzal napjainkban, amit az önismeretről gondolunk. Ezen a területen két szörnyű fenevad garázdálkodik. Az egyik megvakít és eltompít, a másik bevisz a legelveszettebb dzsungel legreménytelenebb közepébe.

Az első eléri, hogy eszünkbe se jusson, hogy valós önmagunk nyomába eredjünk. Így fel sem merül bennünk, hogy az, akit magunkként ismerünk, mások által belénk plántált, ránk nevelt “egyéniség”. Így még csak nem is dereng, hogy nem vagyunk önmagunk. A másik szörnyeteg barátságosan kézen fog, és minden lehetséges idegen forráshoz elvezet, ígérve, hogy visszakapjuk majd önmagunkat. Kit egyetemet végzett szakértő, kit szuper képességű fenomén, kit egy egeket fürkésző ember, kit meg Delphoi örököse lát el kiléte fontos “tényeivel”. Mind tudása messze-messze áll attól a tudástól, amit mi magunkban elfedve tudtunkon kívül rejtegetünk.

Így hát kiáltok: “Ébresztő!” Ha úgy gondolod, nem fontos, vagy halasztható dolog önmagad beazonosítása, ébredj már fel! Miért is várnád meg, hogy megízleld a csalódás keserű italát egy elvesztett jó barátod, vagy rokonod kapcsán? Majd azt mondod, félreismerted őt, ő meg becsapott, de ezzel persze semmit nem hozol rendbe. Miért is legyintenél, erre a “tudj magadról” dologra, hogy aztán egyszer csak lefújja fejedről a kétségek vihara az önbizalom kalapját.

És még egyszer kiáltom: “Ébresztő!” Létezik olyan önismeret, amely végre nem külső forrásokból merít! Létezik az a tudás végre, amely legtisztább bensődből fakad. Megszületett az az iskola, melyben végre megkaphatod a hozzád leginkább méltó tanárt: Önmagadat! Választ adhatsz arra a bizonyos kérdésre, amelyet még soha, senki nem válaszolt meg. Miért is hagynád mindezt figyelmen kívül, és gázolnál derékig egy újabb párkapcsolati válság ragacsos mocsarába? És miért is tömnéd tovább batyudat idegen szaktekintélyek által égről-földről gondosan összeszedegetett “adatokkal” magadról, hogy aztán egy újabb betegség döntsön le lábadról. Miért?

Kérlek, állj meg egy pillanatra! Ez az egész arról szól, amit eddig szinte mindenki került! Túl egyszerű volt? Talán igen. Most azonban saját kezedbe veheted az Önmagadról való tudás ügyét. Egy eszközt adok a kezedbe, amivel felébresztheted a benned szunnyadó tanítót, a legnagyobb bölcset, aki a legtöbbet tudja Rólad. Egy eszközt, amivel elindulhatsz az úton valódi önmagad felé. Ébresztő!

Trajtler István

Ingyen letölthető e-book

Mi mindent befolyásol? Mit tettél volna másképp, és min tudsz most változtatni, ha meg tudod válaszolni ezt a kérdést?

KI VAGY?

Szó szerint létfontosságú információ ez, és az is lehet, hogy a jövőbeli boldogságod kulcsa.

Töltsd le, és olvasd el az ingyenes fejezetet!

Tovább a könyvhöz

Legfrissebb bejegyzések

Most igazad van vagy nincs igazad?

Szerintem nem kell időben messzire menned, hogy találj egy helyzetet, amikor az igaságodat valaki megtaposta. Te mit csinálsz ilyenkor? Súlyos árat fizet az, aki az igazsággal nem bánik jól. Nem, nem a hazugságra gondolok. Ám az igazság önmagában is érzékeny és kényes dolog. Az, hogy mi az igazság, szinte mindig vita tárgya. Létezik-e egyáltalán igazság? […]

Nyugalmunk titkai

Emlékszem, évekkel ezelőtt egy karácsony délutáni híradóra, amelyben valamely oknál fogva nem tudtak katasztrófákról beszámolni, a hír az volt, hogy valahol, egy magyar faluban egy férfi kerékpárral az árokba hajtott és megsérült. Puff! Pontosan tudtam, hogy kellett valami rossz hírt tálalni a szerkesztőknek ahhoz, hogy teljes legyen a híradó. Mit is tehetnénk azért, hogy ne […]

Egy kis figyelem-torna

Képzeld most el, hogy egy hétköznap délelőtt a belvárosban van dolgod és egyszer csak az egy kapu elé kitett kuka mögött megpillantasz egy termetes aligátort. A figyelmedet megragadja a látvány, megállsz és tovább nézed. Megállapítod, hogy egyáltalán nem műanyagból készült és nem kidobott szemét, hanem valóságos élő ragadozó a népes utcán. Ebben a pillanatban egy […]

© Trajtler István. Minden jog fenntartva. A honlap tartalma a szerzői jog védelme alatt áll. Az engedély nélküli másolás vagy publikálás jogsértésnek minősül.