“A Soha meg nem válaszolt kérdés” című könyvből megtudhatod, hogy mi a leggyakoribb akadálya annak, hogy a célod nem valósul meg. Ez a regény a célok kigondolása és kitűzése előtti meghatározó okokat tárja fel számodra, amelyek ismeretében sikerre ítélheted a céljaidat.
Teljes mértékben magadra alkalmazhatod az olvasottakat, és azonnal sikeresebbé, elégedettebbé válhatsz az új ismeretekkel.
Mindezt egy regény történetébe foglalva tanulmányozhatod azért, hogy a különböző szereplők eltérő karakterein keresztül többféle életstílusban is megvizsgálhassad az éppen tárgyalt fejlődési lépést, tanulságot. Ezen a módon a könyvet teljesen magadra szabhatod.
Vállalkozásaimban többször is megtörtént velem, hogy hiába igyekeztem egy célt megvalósítani, úgy tűnt mintha némelyik beragadt volna. Ezek a célok sehogy sem akartak megvalósulni.
Rá kellett jöjjek, hogy nem a befektetett munka mennyiségével, nem az erő hiányával vagy a fegyelemmel volt a baj. Maga a cél kitűzése okozta a kudarcokat.
A célt pedig én tűztem ki! Így aztán “egy kis” önvizsgálatra került sor, amely valójában egy éven át tartó intenzív kutatásból állt.
Íme az eredmény:
A soha meg nem válaszolt kérdés
Ajánlom neked ezt a könyvet,
-ha biztos sikerre akarod vinni terveidet, céljaidat, álmaidat.
-ha nem akarsz célokból álló zsákutcákba futni, amivel aztán hónapokat, éveket veszíthetsz az életedből, valóságos haladás nélkül.
-ha gyorsan, egyenesen, kerülők nélkül szeretnél valamit megoldani az életedben, legyen ez bármely terület.
-ha végre döntésre szeretnél jutni abban, hogy milyen irányba haladj tovább, vagy lézer-pontosan meghatározd a te saját egyéni utadat.
MEGRENDELEM A KÖNYVETTöbb infót kérek a könyvről