Párkapcsolat önvizsgálat 2

2015. november 25.

A kérdést már feldobtuk: “Mi mindennek kell teljesülni ahhoz, hogy egy párkapcsolatot vagy házasságot boldognak tekinthessünk?” Az előzőekben tizennégy feltételt fogalmaztunk meg, amik jellemzően feldúlják a ház nyugalmát és zátonyra futtathatják a kapcsolatokat.

Ez a tizennégy tényező olyan elvárásokat sorol fel, amelyek a kapcsolatok működésre vonatkoznak. (Az e témát tárgyaló cikk első részében megtalálhatóak: “Párkapcsolat önvizsgálat”) A nők és a férfiak hajlamosak külső dolgokban meghatározni a másikra vonatkozó elvárásaikat. Ilyenek például a kinézet a tisztaság, a ruházkodás, az anyagi dolgok megléte és elosztása. Ez utóbbira jó példa lehet, hogy ha úgy döntünk, hogy nem élünk fel minden pénzt, amit megkeresünk, akkor vajon mire szánjuk azt, mi lesz az első helyen: a téli/nyári utazás és élmények, a hétvégi telek, vagy öreg napjaink biztonsága. Egyáltalán tegyünk-e félre pénzt, vagy divatos, szép ruhák, igényes környezet, rangos iskolák a gyerekeknek most a legfontosabb. Mind ezekkel most nem foglalkozunk.

Ugyanakkor kevesen fogalmaznak meg, és tudatosítanak a belsőre vonatkozó, az együttélés egészét átható és meghatározó elvárásokat. Ez a hiányosság érdekes módon nem jelenti azt, hogy ezek a belső elvárások nincsenek jelen a párkapcsolatokban. Sőt, nagyon is jelen vannak, és azt gondolom, hogy gyakran túl is tengnek. Ez valami olyasmi, mint amikor az ember egy iszapos, algás, hínáros tóban próbál fürdőzni – ki próbálna ilyet? – és ahogy ott úszni akar érzi, hogy hol itt, hol ott felbukkan, megérinti valami, de se nem látja, se nem tudja mi lehet az. Teljesen hatása alatt van a kellemetlen tónak, de ismeretei és pontos érzékelés híján, csak elszenvedi az élményt, ami szerencsétlen esetben végzetes is lehet.

A párkapcsolatok hasonló módon el tudnak hínárosodni, iszaposodni az ösztönös, de nem tudatos és még inkább ismeretlen elvárásainktól. Csak úgy érezzük ezeket. “Naná, hogy akkor vannak a dolgok a helyükön, ha az a bizonyos elvárásom is meghallgatásra talál és beteljesül”. Teljesen természetesnek vesszük bizonyos igényeink beteljesítését, hiszen “egy normális kapcsolatban…” Ezzel a fajta hozzáállással az a gond, hogy nincs átgondolva. Nem tudatos. Csak úgy jött, mindig is így volt, sose gondolkoztunk el rajta, és különben is természetes. Ezért jogos a kérdés: “A tizennégy felsorolt elvárásból hánynak kell teljesülnie, hogy boldogan élhess életed párjával?” Ha meg kell számolnod ezt, akkor egy kicsit el is kell gondolkodnod a dolgokon. És ha az előzőekben megfogadtad a tanácsom, akkor meg is tetted ezt a számolást.

Vajon mire jutottál? Vajon 3 pont, amit elvársz, vagy 11? Nagyon fontos kérdés! Életbevágó! Te mekkora esélyt adnál egy olyan kapcsolatnak, ahol az egyik fél az előzőekben felsorolt 8-10 pontban köti az ebet a karóhoz? Szerintem halálra ítélt az a kapcsolat. Mi az esélye annak, hogy talál az ember magának egy olyan párt, aki ezen pontok nagy részének eléggé megfelel. És ha ez teljesülne is, mi a garancia arra, hogy az illető nem fog továbbfejlődni, évtizedeken át úgy marad, és a későbbiekben sem gondol majd mást? Nem is beszélve arról, hogy a “túloldalt” is lehet néhány elvárás, ami ha eleve nem “passzol”, akkor mint nehezítő tényező, hozzáadódik a Te 8-10 pontodhoz is. Milyen életesélyei vannak egy ilyen kapcsolatnak?

Talán meglepő is volna, ha valaki előállna, és azt mondaná: “Ide süssetek, nekem 3 pont stimmeljen, és boldog vagyok a párommal.” Mennyivel egyszerűbb volna az élet! Mennyivel nagyobb esélye volna a felhőtlen boldogságnak! Ezért olyan fontos hát a kérdés, hogy hány elvárásod komoly a tizennégyből.

Hogyan is összegezném ezt a számodra? Vizsgáld meg a fenti kérdést és végül mondj egy számot! Hány elvárásod komoly a tizennégyből? Ha nehézségeid vannak azzal, hogy megtaláld a hozzád való párt, vagy egy meglévő kapcsolatban van némi küzdelmed, akkor vizsgáld meg, hogy egy párkapcsolat vajon arra való-e, amire használni akarod! Egy bicskától ne várjuk el, hogy szépen énekeljen, és egy énekművésztől se, hogy beleálljon a gerendába, ha ügyesen dobják. Úgy értem, érdemes megfogalmaznod, hogy mire való a Te személyes, egyéniségedhez illő párkapcsolat.

Ha egy szeretetteljes, boldog család illik hozzád, nem biztos, hogy ragaszkodnod, kell ahhoz, hogy a párod ugyanabban higgyen, mint Te. Ha a Te párkapcsolatod egy kalandokban, utazásban gazdag életről szól, akkor nem biztos, hogy fontos ragaszkodnod a hibátlan anyai/apai hozzáálláshoz. Az se biztos, hogy egy jó feleségtől el kell várni, hogy a legjobb barát legyen, akinek lehet hencegni, és ő majd rá fog duplázni. Másfelől az sem biztos, hogy egy jó férjnek képesnek kell lenni minden női bölcsességeddel egyetérteni, elfogadni és aszerint cselekedni. És ne feledd, mindennek az alapja a Te egyéniséged! Ha ezt az egyszerű számvetést megtetted, nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mire jöttél rá!

Egy boldog párkapcsolatban az egyéniség nem vész el, sőt megerősödik. Ahhoz, hogy álmaid teljesüljenek, és a boldogság útján haladj, tudatában kell lenned egyéniséged pontos részleteinek. Vajon mik ezek a részletek? Ideje erre a soha meg nem válaszolt kérdésre választ adnod!

Trajtler István

Ingyen letölthető e-book

Mi mindent befolyásol? Mit tettél volna másképp, és min tudsz most változtatni, ha meg tudod válaszolni ezt a kérdést?

KI VAGY?

Szó szerint létfontosságú információ ez, és az is lehet, hogy a jövőbeli boldogságod kulcsa.

Töltsd le, és olvasd el az ingyenes fejezetet!

Tovább a könyvhöz

ÚJ! Legyél az élet könnyed alkotója!

© Trajtler István. Minden jog fenntartva. A honlap tartalma a szerzői jog védelme alatt áll. Az engedély nélküli másolás vagy publikálás jogsértésnek minősül.