Három fekete lyuk az önfejlesztés területén / 2. Az önmagadtól származó új ismeretek megszerzése

2020. október 31.

Manapság minden tanulásunk forrását valaki más bölcsessége, összegyűjtött tapasztalatai, évszázadok felhalmozódott tudása jelenti. Ezerszámra állnak rendelkezésre tankönyvek, iskolák, tanárok, mesterek, szakkönyvek és az internet beköszöntével megérkeztünk Babilonba is. Oda, ahol minden tudás egy kupacban elérhető olvasva, hallgatva, nézve, válogatás nélkül. Mind ezeknek van egy közös nevezője: „te nem tudod, de más már jól tudja és megtaníthat téged”. Valójában egy jókora tudáscsere-bere folyik. A ruhaboltos, tudja mi áll jól neked, te tudod, hogy hol milyen ingatlan eladó jó áron, és akinek ezt megtanítod, az tudja, hogy kell egy négy éves gyereket 8 órán át foglalkoztatni és fejleszteni. De mivel ezt nem tanítja másnak, tőled tanul ingatlanozni, hogy egy kis pénzt is keressen. Ez mind nagyon szép és működik is.

Az önfejlesztés, önismeret területén azonban ez a fajta adok-kapok nem feltétlenül célravezető, sőt olykor csődöt mond, vagy egyenesen kárt is okoz. Ezt sajnos jó ideig észre sem veszed, mert annyira hozzá szoktál már. Újabb és újabb forrásokhoz fordulsz, türelmes vagy. Egyszer csak eszedbe jut, hogy azt tapasztalod, hogy a tízedik kurzust fogyasztod, meghallgattad a témában a legnagyobbakat nem is egyszer, és a választ még mindig nem tudod a kérdéseidre önmagaddal kapcsolatban. Valami nem stimmel.

Mi lehet az ok? Az önfejlesztés területének egy rettenetes üres tere. Olyan üres, hogyha beleejtenéd a Burj Khalifát meg egy tonna krumplit, porszemként tűnnének el a szemed elől a fekete semmibe. Ebből az üres térből tényleg hiányzik valami! Az önmagadtól való tanulás az.

Ez a tudás nem lexikális és nem az, amit másoktól tudtál meg. Ezt nem nevelték beléd és nem is olvashattál róla. Ez a tudás az, amit születésed pillanatától magaddal cipelsz, és amit soha senki nem akart tőled meghallani, amikor kifejezted volna. Teljes környezeted csak abban gondolkodott, hogy téged tanítani kell. Ezért mostanra már magad sem tudod elképzelni, hogy eleve tudsz.

Mi az oka annak, hogy egy gyerek fejébe veszi, hogy motorversenyző lesz és az lesz. Biztos lehetsz abban, hogy nem a szülei tanították erre. Ez más korokban úgy nézett ki, hogy költő meg színésznő akart lenni. No, erre sem a szülei bíztatták az elszánt fiatalt, az biztos. Az már biztos, hogy általában valamit mégis csak tud az ember, amit majdhogynem lehetetlen volt elnyomni, és kemény küzdelmek és fáradságos önkeresés árán megvalósít magából. Az a legnagyobb gond, hogy ebben segítséget aligha kap. Zsenge korától kezdve süket fülek, lehengerlő adatözön és befolyásolás az osztályrésze.

Az életed során, ha szerencsés vagy, nagy ritkán megnyílik egy „csillagkapu”, számodra, amikor rövid időre megpillantasz valamit igazi önmagad univerzumából. Ilyenkor tudsz „szintet ugrani”, mert megértesz magaddal kapcsolatban nagyon is meghatározó tényezőket. Boldog vagy, szárnyalsz, tudod, hogy ebből a csodából még eszméletlen sok van abban az univerzumban. Eltelik pár nap és leszáll a csend. Majd várhatsz újabb huszonnégy évet, mire megint bepillanthatsz önmagad rejtett világába.

Ki tudja, mi teszi ezt lehetővé számodra? Találgatsz: ez a gondviselés, karma, szerencse? Talán egy súlyos betegség, talán egy megrázó veszteség, talán egy váratlanul felragyogó őszinte kapcsolat, vagy egy valahol, valakitől hallott fél mondat. Ezek bizony igen esetleges dolgok! Csak úgy spontán megtörténnek. Persze, jól hangzik, hogy bevonzottad. Gyakrabban is megeshetne ez veled, ugye?

Hogyan lehetne ezen az önismereti munka területén jelentkező hatalmas hibán változtatni? Biztos, nem akarsz évtizedeket várni a spontán felbukkanó lehetőségre, ezért belevágsz az önfejlesztésbe és több önismeretre vágysz. Ott azonban újra iskoláznak, értékeléseket kapsz, minősítenek. Hatásukra beskatulyázod magad, vagy próbálsz kiskatulyázódni.

Gondolj csak bele, hányan mondták meg életed folyamán, hogy kire hasonlítasz, hogy mi áll jól neked, hogy mit kéne csinálnod, mihez van tehetséged, ki illik hozzád, miben kellene hinned, mi legyen a célod, milyen sors vár rád, ha nem változtatsz és tanácsok áradata, hogy hogyan oldódik majd meg minden!

Akadt-e bárki is ebben az életedben, aki tudatta volna veled, hogy te is tudsz valamit önmagaddal kapcsolatban? Volt-e olyan, aki segített abban, hogy kibányásszad, elmélyítsed saját tudásod önmagaddal kapcsolatban? Átélted-e már valaha is azt a fantasztikus érzést, amikor felismertél és kimondtál egy számodra fontos igazságot magaddal kapcsolatban, és egy csendes és eléggé jelentőségteljes bólintást kaptál erre? Bólintást, anélkül, hogy az illető a saját véleményét, meglátását, korrekcióját, intelmeit, jó tanácsát hozzá ne fűzte volna a te igazságodhoz. Kötve hiszem, hogy volt ilyenben részed. Ez egy rettenetes feketelyuk az önismeretben utazók, fejlődni vágyók világában.

A leírtak nem jelentik azt, hogy ne lenne semmi, amivel ki lehetne ezt az űrt tölteni. Van. Az a fajta önismereti munka, amelyben kérdéseket kapsz. Kérdéseket, amik segítenek magadba, a saját tudásodba bepillantást nyerni. Amelyek segítségével fényt, ragyogást vihetsz a saját elnyomott, elfeledett, ködbe borult tudásod árnyékra kárhoztatott zugaiba.

A kérdések okosak, volnának és tisztelnének téged. Kezedbe adnák a fáklyát és önmagad tudásának keresésére bátorítanának. A kicsalogatott válaszaid birtokában azonnal éreznéd, hogy tudatosabbá váltál. Éreznéd, hogy olyan dolgot láttál meg, ami végre a te tiszta, érintetlen és őszinte igazságod. És ami az egészre a legragyogóbb koronát feltenné ez: nem minősíti, nem értékeli ki és le, nem egészíti ki senki ezt az igazságot. Végre megjelenne számodra, érintetlen maradna, ragyogásában teljes és csak a tiéd volna. Önmagad tudása önmagadtól.

Csak ennyit hallanál csendesen: Köszönöm, hogy megosztottad mind ezt velem.

Trajtler István

Ingyen letölthető e-book

Mi mindent befolyásol? Mit tettél volna másképp, és min tudsz most változtatni, ha meg tudod válaszolni ezt a kérdést?

KI VAGY?

Szó szerint létfontosságú információ ez, és az is lehet, hogy a jövőbeli boldogságod kulcsa.

Töltsd le, és olvasd el az ingyenes fejezetet!

Tovább a könyvhöz

ÚJ! Legyél az élet könnyed alkotója!

© Trajtler István. Minden jog fenntartva. A honlap tartalma a szerzői jog védelme alatt áll. Az engedély nélküli másolás vagy publikálás jogsértésnek minősül.