Nyugalmunk titkai

2020. április 1.

Emlékszem, évekkel ezelőtt egy karácsony délutáni híradóra, amelyben valamely oknál fogva nem tudtak katasztrófákról beszámolni, a hír az volt, hogy valahol, egy magyar faluban egy férfi kerékpárral az árokba hajtott és megsérült. Puff! Pontosan tudtam, hogy kellett valami rossz hírt tálalni a szerkesztőknek ahhoz, hogy teljes legyen a híradó.

Mit is tehetnénk azért, hogy ne váljunk a leépítő információk áldozatává? Sokan vagyunk, akik tudatosan szűrjük, blokkoljuk az információs csatornákat, de pörgős életünkben a TV, rádió, internet lestoppolása, szűrése biztosan csak részmegoldást fog nyújtani a védelemben. Ezeken kívül annyifelé kommunikálunk, kapcsolódunk, érintkezünk, hogy célszerű lenne kialakítani egy belső védelmet magunkban, ahelyett, hogy végleg bedugnánk a fejünket az ágyneműtartóba.

A világ, amiben élünk meglehetősen a fejünkre nőtt. Ezt az egyszerű hétköznapjainkban ránk zúduló információáradatra értem. Ennek jelentős hányada használhatatlan az életünk javítására, ugyanakkor jelentős hányada károsító hatású is. A kár, amit a felesleges és pusztító információözön okoz, leginkább a nyugalmunkat zilálja szét és életkedvünket, energiánkat csapolja le.

Az információk, amelyek azt az érzést keltik az emberben, hogy tehetetlen, elveszett, kicsi és nem tud felülkerekedni a problémákon, nagyon károsak. Érdekes módon a média és gyakran közelebbi környezetünk is előszeretettel szórja világgá ezeket, és a bátorító, pozitív tényeket többnyire elhanyagolják.

Ha figyelmesen szemügyre vesszük egy információ működését, életét a saját elménkben, akkor alapvetően két dolog történhet. Ez az első pillanatban el is dől. Vagy reagálunk, vagy kiértékelünk. Mondanom sem kell, hogy ha csupán reagálunk, akkor sajnos rosszul járunk.

Reagáláson a következőket értem. Elér minket az információ, megértjük valamilyen szinten, engedjük, hogy azonnali érzelmet keltsen bennünk és ezt megerősítjük és tároljuk, mint az információ lényegét. Ezután továbblépünk újabb információ fogadásához. Ha ezt a műveletet pár percen belül többször is megismétli az ember, egészen biztos, hogy meglehetősen az információk hatása alá kerül. Ha a befogadott adatok lesújtóak, akkor az illető kedve biztosan elromlik és ő maga nyugtalanná válik. Ha napjában többször is átmegy ezen a folyamaton, akkor könnyen általános kedvetlenséget, lehangoltságot és aggodalmat fog magán tapasztalni.

Van-e más lehetőségünk, mint reagálni? Igen! Értékeljünk ki! Kiértékelésen pedig a következőket értem. Az információ elér bennünket. Nem reagálunk, ehelyett figyelünk. Igyekszünk teljesen megérteni a tartalmat. Észre vesszük, ha nem teljesen érthető. Kiértékeljük, hogy hasznunkra válik-e tudni a közölt adatokat. A kérdés: Hogyan tudnám javítani saját magam és mások életét ennek az információnak a birtokában? Ha ezen a vizsgán átmegy az információ, akkor törekednénk a teljesebb megértésre. Ha ezen a kérdésen elbukik az információ, törölhetnénk a fejünkből és továbblépnénk, hátha találunk hasznosat is.

Az egész lényege az, hogy ne reakcióink által kezeljük a minket érő adatokat, hanem értelem és hasznosság vizsgálatával, kiértékeléssel.

Működne ez a valóságban is? Nézzünk pár példát. Mondjuk, megtudnánk, hogy a szomszéd fenyőfáját az éjjel valaki kivágta a kertből. Nem engednénk szabadjára örömünket, mert utáljuk a szomszédot és nem is szomorkodnánk, mert a szomszéd nagyon jó fej. És különösképp nem félnénk, hogy nekünk is kárunk lesz a következő éjjel. Inkább kidugnánk a fejünket az ablakon és megnéznénk, hogy mi a helyzet a fával. Ha igaz a hír, meg lehetne vizsgálni, hogy ez a szerencsétlen eset jelez-e nekünk, hogy megelőző lépéseket tegyünk a saját kertünk tájékán. Ha van három gyönyörű fenyőnk, akkor dönthetünk úgy, hogy az információ figyelembevételével bajt kerülhetünk el, tehát az információ hasznos. Ha az udvarunkról csupán füvet vihetnének el a tolvajok, akkor elvetjük a témát. Érzelmek nélkül töröljük az elménkből.

Egy másik példa az lehetne, hogy megtudjuk, hogy, Ambrózia szigetén kővihar tombol 3 napja, és ez százak életébe került már eddig is. A szívvel is érző ember hajlamos együtt érezni szerencsétlenül járt embertársával. Az egyik nagy problémánk viszont az, hogy az ilyen jellegű információk rendkívül könnyen megtalálnak minket, ugyanakkor mi az együttérzésünket nemigen tudjuk baj sújtotta társainkhoz eljuttatni. Ezen a ponton mindenki eldöntheti, hogy mennyiben segíti a saját életét, ha reagál, és együtt érez.

Ha napjában több ilyen távoli fájdalmat is elkísérnénk együttérzésünkkel, az biztos, hogy befelé fordítaná figyelmünket, visszavenne energiánkból és leverné életkedvünket. Márpedig tragédiákból, balesetekből tonnaszámra kaphatunk, ha nem állítunk korlátot számukra. Az ilyen jellegű, távolról érkező negatív híreket vagy teljesen elkerüljük vagy, ha az egyik foglalkoztatna bennünket, akkor érdemes elgondolkoznunk, hogy mit tehetnénk azokért, akiket megsajnáltunk.

Lehet, hogy adományt, ruhát küldhetünk számukra. Lehet, hogy találnánk valamilyen konkrét segítő akciót, amivel enyhíthetnénk saját tehetetlenségérzésünkön és a távoliak szenvedésén is. És még egyet megtehetünk. Az egyszerű lereagálás és együttérzés súlyát még azzal is lecsökkenthetnénk, hogy bőséges módozatait képzelnénk magunk elé annak, hogy hogyan is segítenénk másoknak, ha ott volnánk és így tehetnénk. Mit is tennénk értük?

Trajtler István